Bencze Bernadett

7. osztály

  Karácsonyi emlék

Lappföldön sűrű hóeséssel beköszöntött a karácsony. Mikulás és Mikulásné asszony buzgón sürögtek-forogtak, míg Rudolf szánjára halmozták az ajándékokkal teli zsákokat. Ez volt Mikulás és Mikulásné legdolgosabb estéje minden évben, és most késésben voltak.

Rudolf már második alkalommal húzta teljesen egyedül a szánt, hiszen ő volt a leggyorsabb.

-Gyorsan, gyorsan!- sürgette Mikulásné asszony Mikulást. -Ideje indulnod!

-Már csak ezt az egy zsákot kell feltennem a szánra- felelte Mikulás, aki szuszogva botladozott a szán felé. A talaj azonban jeges volt, és Mikulás elcsúszott.

-Jaj, nekem!- kiáltotta.- Azt hiszem, kifordult a bokám.

Mikulásné asszony visszasegítette a házba Mikulást, és keresett egy csomag jeget a lábára.

- A hideg jót tesz majd neki- magyarázta.

Rudolf szomorúan csóválta a fejét. Nem  úgy festett, mintha Mikulás bárhová is sietne ma éjjel. A bokája nagyon bedagadt, és nem tudott járni.

-Most mitévők legyünk? -siránkozott Mikulásné asszony.

- Holnap karácsony, és a gyerekeknek meg kell kapniuk az ajándékaikat!

-Neked kell elmenned helyettem-sóhajtott Mikulás fájós bokáját tapogatva.

-De én nem tudom, hol laknak a gyerekek!- válaszolta Mikulásné asszony.

-Csak bízd Rudolfra! -nyugtatta meg Mikulás. -Ő tudni fogja, mit kell tenni.

Amikor Rudolf meghallotta a tervet, megint megcsóválta a fejét. Nem volt túl jó a memóriája, és most a többi rénszarvasra sem számíthatott. Nem volt benne biztos, hogy minden gyerek címére emlékszik. Ám Mikulásné asszony nem akart csalódást  okozni a gyerekeknek, így hát búcsúzóul megcsókolta Mikulást, és bemászott a szánba.

Eleinte minden jól ment. Rudolf emlékezett rá, ki hol lakik, és megmutatta Mikulásné asszonynak a házakat, ahová be kellett menni. Végül megérkeztek útjuk utolsó állomására, Piripócs városába.

- Nos, Rudolf,- szólt Mikulásné asszony, -az első ajándék, amit el kell vinnünk, egy csillogó balett ruha Kovács Zsófinak. Tudod, melyik az ő házuk?

Rudolf tanácstalanul körbenézett. Már elfelejtette, melyik gyerek, hol lakik Piripócson. Találgatnia kellett. Patájával egy piros ajtóra mutatott.

-Berek utca 23.? -kérdezte Mikulásné asszony.

Rudolf bólintott, és remélte, hogy minden rendben lesz. Innentől fogva úgy tűnt, minden a megszokott rend szerint zajlik. Rudolf segített egy óriási bolyhos játékmacit kivinni Takács Misinek a Berek utca 24.-be, és egy csillogó piros biciklit Barna Esztinek a 25.-be. Legvégül pedig Mikulásné asszonynak sikerült bepréselte magát a Diófa köz 6. aprócska kéményébe, hogy letegyen egy pár ezüstkék futballcipőt Jakab Samunak. Még az ágy végében fekvő kiskutyát sem ébresztette fel eközben.

Ezután Mikulásné asszony és Rudolf visszafordult Lappföld felé, és elégedetten tették meg a hátra lévő utat.

Amikor hazaértek, Rudolf megkönnyebbülten tért vissza az istállójába jól megérdemelt pihenésére, Mikulásné pedig bement a házba Mikuláshoz. Mikulás bokája már sokkal jobban volt.

- Na, hogy ment?-kérdezte.

- Rudolf minden gyerekre emlékezett még az utolsó városban, Piripócson is- mondta büszkén Mikulásné asszony.

- Zsófi a Berek utca 23.-ban megkapta a balettruhát, a 24.-ben pedig Misi a nyusziját. A 25.-be pedig kivittük a biciklit Esztinek, Samu futballcipőjét pedig a Diófa köz 6.-ba. Minden nagyszerűen ment.

Mikulás szeme egyre kerekebbre nyílt, ahogy Mikulásné asszonyt hallgatta. Aztán felpattant, és felhúzta fekete, hosszú szárú csizmáját.

- Ébresztő, Rudolf!- kiáltott.- Megint kimegyünk. Vissza kell mennünk Piripócsra! - magyarázta Mikulásné asszonynak.

- Kovács Zsófi nem a 23.-ban lakik, az Jakab Samuék háza. Zsófi a Diófa köz 6.-ban él. Misi pedig nem a 24.-ben lakik, az Barna Esztiék háza.

Mikulásné asszony megrémült.

- Azt akarod mondani, hogy mindenki rossz ajándékot kapott Piripócson?-dadogta.

- Pontosan - bólintott Mikulás.

- Gyerünk Rudolf, még dolgunk van!

Amikor Rudolf és Mikulás visszaérkeztek Piripócsra, kakaskukorékolást hallottak-beköszöntött karácsony reggele . Mikulás olyan gyorsan csúszott  ki és be a kéményekbe, ahogy csak tudott,hogy helyrehozza a dolgokat.  A bokája addigra teljesen meggyógyult. Gyorsan felkapta Misi ágya végéből a játék nyuszit, és átsietett vele Esztiék házához.. Esztiéknél megragadta a csillogó piros biciklit, és visszalopakodott vele Misiékhez. Azután bepréselte magát a Diófa köz 6. kéményébe, és meg is találta a futballcipőt, melyet Samunak szánt. Zsófi kiskutyája az ágy lábánál feküdt, de nem mozdult. Mikulás kikecmergett a kéményből, és tovább dolgozott, hogy helyrehozza a zűrzavart. Már csak a balettruhát kellett elvinnie Zsófinak a Diófa köz 6.-ba. Mikulás még egyszer beszuszakolta magát a kéménybe, és az ajándékot Zsófi ágyára, az alvó kutyus mellé tette.

„Nem mászom még egyszer vissza abba szűk kéménybe"- gondolta.

- Mindjárt kifutok az időből, inkább a hátsó ajtón megyek- fűzte tovább a gondolatot.

Ám miközben kifelé lopakodott, Zsófi kutyája hangos ugatással kirohant a hátsó kertbe. Rudolffal akart játszani a kutyus.

- Csitt!- szólt rá a Mikulás. -Az egész várost felébreszted!

A kutyus azonban nem értette, és még hangosabban ugatott.

-Ezt most tényleg rám bízhatod-mosolygott Rudolf, aki türelmesen álldogált odakint. Leeresztette a fejét, amíg az orra hozzá nem ért a kiskutyáéhoz. Azután mondott neki valamit állatnyelven.

-Vau, vau, vau- felelte a kiskutya, majd visszafutott a házba.

-Ügyes vagy Rudolf!-dicsérte meg Mikulás.

-Lehet, hogy néha feledékeny vagy, de végül megmentetted a gyerekek karácsonyát. Most gyerünk haza!

Rudolf egy utolsó rugaszkodással felugrott a levegőbe. Mire pedig minden gyerek felébredt karácsony reggelén, Mikulásnak, Rudolfnak és a szánnak hűlt helye volt.

Hazaértek Lappföldre Mikulásné asszonyhoz, aki időközben mélyen elaludt. Most már ők is karácsonyozhattak, mert rend lett a világon, a gyerekek között.