Lévai Laura:

6.osztály

 Karácsonyi emlék

Én egy kis fenyőfa vagyok. Egy pesti téren várom, hogy értem jöjjenek.

 Ahogy körülnézek, mindenhol nagy sürgést- forgást látok. Akárhova nézek, kivilágítva állnak testvéreim.

 Ma december 24-e van. Már nem jön értem senki! Mindenkinek van már fája idénre. Folyamatosan jönnek felém az emberek, de ahogy közel érnek, ki is kerülnek.

 Egy valamit kértem karácsonyra, hogy jöjjön értem valaki! Úgy néz ki, idén ezt nem kaphatom meg.

Jön felém egy házaspár. Még az előbb elkeseredtem, most újra reménykedni kezdtem. Közelebb jönnek, megnéznek itt is, ott is, aztán tovább mennek. Most újra szomorú vagyok. Most egy idős ember közelített hozzám.

- Úgy sem értem jön!- gondoltam én.

Az idős úr közelebb jött, körbejárt, és elmosolyodott. Az árusomhoz fordult, engem pedig elöntött a boldogság, végre engem is feldíszítenek, énekelnek nekem, ahogy testvéreimnek szoktak.

Az idős úr most megemel, és egy platóra tesz. Felkötöz gondosan ügyelve arra, hogy le ne essek. Lassan elindulunk, a menetszél kicsit belém hasít, de ez már nem ronthatja el a kedvem.

Sötét volt, mire odaértünk ehhez a kis kertes házhoz, mert még bolyongtunk egy kicsit a városban. Minden szépen ki volt világítva, mindenhol sietség, kapkodás volt látható. Mindenki azt szerette volna, ha tökéletes karácsonya lenne.

A szomszédoknál már álltak a fák. Mindegyiken egyféledísz egy színben és egyszerűen, mégis nagyszerűen voltak díszítve.  A tetejükön egy arany, ezüst vagy színes csúcsdísz ékeskedett. Vannak olyanok, akiken csillag alakú van, de olyan is akad, akin egy sima hegyes, henger alakú csúcsdísz van.

Ahogy megérkeztünk, egy vékony, barna hajú, barna szemű fiú szaladt ki, és segített az úrnak leemelni. A hosszú járdán lassan, de összhangban lépkedve megindultak.

 Ekkor egy szőke hajú, csillogó kék szemű kislány kinyitotta az ajtót.  Egy barna hajú, kék szemű nő mutatta, hova tegyenek le. A kandalló mellé kerültem. Bevallom, ennek nagyon örültem, mert a hosszabb út során kicsit átfagytam.

Ahogy letettek, és már átmelegedtem, körbenéztem. Hamar rájöttem, hogy a nappaliban vagyok, mert tágas volt a hely, három szoba nyílt innen, és a konyha sem volt messze tőlem.

Elkezdtek díszíteni. Mindenki más színt szeretett volna rám tenni, ezért kisebb vita alakult ki.

-Idén legyen a fán narancssárga dísz!- mondta a barna hajú nő, akit Borinak hívtak.

-Ne! Legyen inkább kék, úgy szebb lenne!- mondta Bence.

-Gyerekek! A fehér sokkal meghittebb! -javasolt az apuka, Balázs.

-Balázs! Tavaly is fehér volt, megígérted a gyerekeknek, hogy az idén más lesz- emlékeztette az anya a férjét.

-Szerintem jobb lenne az idén piros dísszel díszíteni ezt a fát!- osztotta meg gondolatait Dóri, az anya.

-Elég legyen a vitából!- szólalt meg a nagymama.- Mindenki kedvenc színéből tehet a fára, így mindenki a sajátjának érezheti a fát.

Ezután folytatták díszítésemet, és tényleg csodaszép lettem.

A díszítés után indult a család a templomba, én pedig ott maradtam a cicájukkal, Dörmivel és a kutyájukkal, Brúnóval. Ahogy visszajött a család, a gyerekek felszaladtak a lépcsőn az ajándékaikért, addig a szülők és a nagyszülők elővették az ajándékokat. Először vacsoráztak, majd ezután az ajándékokat osztották ki. Mindenki nagyon örült annak, amit kapott.

Bence egy számítógépet, Bori egy korcsolyát, Dóri egy fülbevalót, Balázs egy pár cipőt, Tamás egy pipát, Petra pedig egy keresztrejtvény újságot. Ezek után még ettek sütit, és ittak teát.

Késő este mindenki elvonult a szobájába, Bori azonban nagymamájához fordult:

-Mama, idén te oldottad meg a fa díszítését.

-Igen, mert karácsonykor mindenkinek boldognak kell lennie !- mondta  nagymama mosolyogva.

A nagymama átölelte unokáját, és együtt indultak fel az emeletre.

 Körülöttem elcsendesedett minden, kinéztem az ablakon, és láttam, hogy nagy pelyhekben elkezdett hullani a hó, békét hintve a világra.