Vincze Imre Református Általános Iskola

Zsoltáréneklő verseny Tata

2015-03-24 09:33:08 / Beke Ferenc

A kocsi Vincze Imre Református Általános Iskola tanulói már több éve rendszeresen részt vesznek a Tatai Református Egyházmegye zsoltáréneklő versenyén.


Zsoltáréneklő verseny Tata

2015. 03. 21.

A kocsi Vincze Imre Református Általános Iskola tanulói már több éve rendszeresen részt vesznek a Tatai Református Egyházmegye zsoltáréneklő versenyén.

Az énekesek megmérettetésének ebben a tanévben is Tatai Református Gimnázium adott helyet.

A versenyfelhívást időben megkaptuk Hamar László énekügyi előadótól. A versenyre a következő tanulókkal kezdtünk készülni: Harangozó Kinga, Szabó Nikolett 3. o, Jónási Dániel 4. o, Szabó Petra, Pőcze Mária, Mészáros Veronika 5. o, Lévai Laura, Lukács Gréta, Csonka András 6. o, Csonka Nikolett 8. o.

A 3-4 osztályos gyerekeknek az 5. 25. 42. 116. zsoltárt kellett megtanulniuk és emellett 1 szabadon választott éneket lehetett választani.

A felső tagozatos tanulóknak még nehezebb volt a dolguk. Nyolc kijelölt zsoltár / 8. 25. 65. 90. 105. 114. 134. 136/ mellett 2 szabadon választott éneket kellett tudni fejből.

A felkészülést Beke Ferenc igazgató és Szunyiné Szabó Judit lelkipásztor vezette. A gyerekek szinte minden nap gyakorolták az énekeket.

A versenyre sajnos nem tudott mindenki eljönni, betegség és egyéb okok miatt.

A gyerekeket a következő 5 tagú zsűri értékelte:

Veresné Petrőcz Mária énekművész a Pápai Kántorképző vezetője, Hamar László református lelkipásztor, megyei énekügyi előadó, Valkiné Gúthy Éva lelkipásztor, Benya Zsuzsanna kántor-tanárnő, Molnár Péter kántor-karnagy.

A versenyben minden tanuló szépen énekelt, a kitűzött célokat sikerült megvalósítani.

Iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el:

Szabó Petra, Lévai Laura és Lukács Gréta bronzminősítés. Harangozó Kinga, Szabó Nikolett és Csonka András ezüstminősítés.


Galéria

DSCN2280.JPG DSCN2283.JPG DSCN2284.JPG DSCN2285.JPG DSCN2289.JPG DSCN2291.JPG DSCN2293.JPG DSCN2295.JPG DSCN2297.JPG DSCN2299.JPG