Vincze Imre Református Általános Iskola

Énekkari Találkozó Komárom

2015-04-29 13:12:43 / Beke Ferenc

A Tatai Református Egyházmegye minden év tavaszán énekkari találkozót szervez a megye énekkarai, gyülekezetei számára.

Énekkari Találkozó Komárom

A Tatai Református Egyházmegye minden év tavaszán énekkari találkozót szervez a megye énekkarai, gyülekezetei számára. Nagy jelentőségű rendezvényről van szó, ahol bemutatkoznak a gyülekezetek énekkarai. Az idei rendezvényt a 25. jubileumi találkozót a Komáromi Református Gyülekezet vállalta fel.

A Vincze Imre Református Általános Iskola zsoltáréneklő csapata második alkalommal vett részt az Egyházmegyei Énekkari Találkozón. Tavaly a Nagyigmándi rendezvényen énekeltek a gyerekek először zsoltárokat a közönség és a zsűri nagy tetszésére. Az idei találkozóra is nagy volt a készülődés.

Szinte minden nap összegyűltünk és szorgalmasan énekeltük az énekeket. Öt számot adtak elő a gyerekek a Komáromi Templomban a közönség előtt. Az 5. 8. 65. és a 105. zsoltárt.

A kocsi felnőtt énekkar 1996-óta minden egyházmegyei énekkari találkozón szerepelt. Több alkalommal a Dunántúli Református Napok rendezvényein is énekeltek. Több hetes felkészülés után összeállt a műsor. Először a 167.dicséretet adták elő kétszólamú női karos változatban, majd a Jöjj áldott nagy királyunk kezdetű vegyes kari ének következett. Ezt követően a 470. dicséret, majd zárásként a 164. dicséret 3 szólamú vegyes kari feldolgozását adta elő az énekkar nagy sikerrel.

A rendezvény végén a több száz énekkaros közösen énekelte a 345. dicséret/ Ím, nagy Isten/ 4 szólamú vegyes kari változatát, majd az Áldunk Jézusunk kezdetű 3 szólamú kánont. Aki személyesen nem volt jelen, az el sem tudja gondolni, hogy milyen felemelő érzés ily módon együtt énekelni.

Az énekkari találkozót vidám hangulatú szeretetvendégség zárta a Csokonai Művelődési Házban.

 

Kocs, 2015. április 28.

 

Beke Ferenc igazgató


Galéria

DSCN0637.JPG DSCN0639.JPG DSCN0641.JPG DSCN0642.JPG DSCN0643.JPG DSCN0646.JPG DSCN0652.JPG DSCN0654.JPG DSCN0657.JPG DSCN0663.JPG DSCN0665.JPG DSCN0667.JPG