Vincze Imre Református Általános Iskola

Évnyitó 2015

2015-09-03 09:43:07 / Beke Ferenc

A Vincze Imre Református Általános Iskola

Évnyitó 2015

 

A Vincze Imre Református Általános Iskola 2015. aug. 30-án, vasárnap 16 órakor tartotta a tanévnyitó ünnepélyét.

Roboz Péter lelkipásztor istentisztelete során emlékeztetett bennünket, hogy mindnyájan Isten gyermekei vagyunk.

A Himnusz eléneklése után Vad Rebeka 8. osztályos tanuló szavalatát hallgattuk meg. A volt nagycsoportos óvodások vidám, iskolába indító szavalatai örvendeztettek meg minket. Mészáros Judit, a szülői munkaközösség elnöke ajándékot adott át a most már első osztályosoknak. Ezután a nyolcadikos diákok felkötötték az iskolai sálat, illetve nyakkendőt a kis diákok  nyakába.

Beke Ferenc igazgató úr évnyitó beszédében ismertette az idei év fő feladatait, előttünk álló méréseket, programokat, változásokat. Majd megnyitotta a 2015/16-os tanévet.

Baranya Adrienn 3. osztályos és Harangozó Kinga 4. osztályos tanulók vidám tanévkezdő verse következett.

Befejezésképpen elénekeltük közösen a Szózatot.

Áldás, békesség! Sikeres tanévkezdést kívánunk mindenkinek!

 

Szunyiné Szabó Judit

 


Galéria

IMAG2199.jpg IMAG2200.jpg IMAG2202.jpg IMAG2203.jpg IMAG2206.jpg IMAG2207.jpg IMAG2208.jpg IMAG2212.jpg IMAG2213.jpg IMAG2221.jpg IMAG2222.jpg