A sötétség szűnni kezd már
Elkezdődött az adventi időszak. Amikor az első advent ideje volt, Isten alaposan előkészített mindent. Bár nem úgy, ahogy mi készülünk egy új „jövevény" érkezésére, de alaposan. Amikor egy kisgyermek születését várják a szülők, szépen elrendeznek mindent. Megveszik a babakelengyét, szobát rendeznek be, kiságyat állítanak fel, és 9 hónapon át várják a baba érkezését. Amikor Isten Fia érkezett a világba, Isten is készült. Bár nem ruhával és kisággyal és szobával, hanem embereket készített fel. Máriát és Józsefet, hogy elfogadják Isten gyermekét. Zakariást és Erzsébetet, hogy Jézus útkészítőjét neveljék fel. A pásztorokat és a bölcseket, hogy észrevegyék a jeleket és megtalálják a gyermeket. Minket is készít - hiszen advent 4 hete épp erről szól. Felkészülhetünk testileg- lelkileg az egyik legszebb és legmeghatóbb keresztyén ünnepünkre, a karácsonyra. Amíg testileg és külsőleg tudjuk, hogyan kell készülnünk - hiszen a házainkat, környezetünket feldíszítjük, - lelkileg és belsőleg már nehezebb a készülés. Ragadjuk meg ezért az alkalmakat, hogy a lelkünket is díszbe tudjuk öltöztetni arra az estére, amikor megérkezik a Gyermek, és az ajtónk előtt állva kopogtat és várja, hogy megnyissuk előtte a szívünket, életünket, lelkünket és helyet adjunk neki. Te hogyan készülsz erre a napra?
Adventi vasárnapjainkon ezért hívjuk a gyermekeket a gyermek-istentiszteletekre, hogy tudjunk együtt készülni. Minden vasárnap 1-1 osztály szolgálatával lesz fényesebb az ünnepünk és istentiszteletünk, a gyermek-istentiszteleten pedig további lehetőség nyílik arra, hogy kis meglepetésekkel gyarapodjunk.
Ez történt az első adventi vasárnapon is, ahol 24 gyermekkel voltunk együtt a 10 órai istentisztelet során az ünnepi műsor után. Az első vasárnap az 5. osztály tanulói szolgáltak. A 2. vasárnapon a 4. osztályosok, a 3. vasárnapon a 7. osztályosok következnek, a 4. vasárnapon pedig a nyolcadikos lányok versei által figyelhetünk jobban oda a készülődésünkre.
Szunyiné Szabó Judit, lelkész-hitoktató Kocs, 2015. november 30.